Voltam gyermek de felnőtté vágytam lenni. Vezettem műsort, igazgattam programot, vágtam, szerkesztettem, írtam és olvastam. Hangosan, nyelvfék nélkül. Képernyőn és frekvenciák hadán. Aztán lettem, aki kezdettől voltam. Hang, mivel jó szólni néha. Ki képeslapokat ír mindenféle alkalomra. De ha nincs, se kell indok. Formát bontok. Zajok és zöngék szűrik át a hétköznapokat, hogy a hét végének hívott pillanatokban csend születhessen. Mint esténként, amikor egy bátor böfögés is mennydörgése a társasházaknak. Csendem mégsem lett óhajtható némaság. De kacaj és korom. Hol fekete, ritkán fehér. Ha rám alvad az Ég, akkor áldott és szénsavas. Amikor magamtól hasadok, akkor vörös és száraz.
Pár perce volt még bennem gondolat
most már csak csendje fojtogat
rab rímem tántorog a teraszon
ha rám köszön inkább hagyom
szaladjon szerteszét szegény
sosem volt rá még kereslet elég
hogy ő nagy betűkkel élne
kifejezetten sajnálom érte
ahogy környezete vergődését
sorának is látja végét
küzdve küzd az akármilyen tévén
mint valami sztárolt véglény
egyszer csak nem rímel többé
maradéka lehet az ökröké
pedig tényleg szeretném őt
feloldozni mint holtat az élők
Mi így élünk itt
ketten hárman négyen
szerelmesen fülig
tengerkékségben
Csárdást lejtünk e
káosszal párosan
fejeden szép üveg
kezemben bot az
új lelki társa
szappanoperánknak
szétverem vele
eddigi ritmusunk
üveged elreped
zuhan a múltunk
Mi így félünk itt
négyen hárman ketten
ünnep ha még süvít
szerelmünk szele
Mit belőled láttam már pihen
amit csak te tudsz éled és igent
mond a nem lettek diszkrét báján
kérődző kulák elfogadásnak
pár holmi haver
bár mondom lett volna tán máshogy
úgy gondoltad, hogy kölöknek vásott
leszel és később sem törekszel
nem voltál sosem mindig csak egyszer
és ebben nyertél igazán jót
első söröm veled marasztaló
a nagybetűsről pár csúnya szó
élénkebb mint egyéb illúzió
Majd te hajnali visítástól
a tisztaszobában jól pihentél
kövesztőt raktam. helyetted. én.
aki
Arcod ívében
Pillantásod kékjében
Sóhajod csendjében
Alakod erejében
ott van.
Lépésed lomhaságán
Tetteid hamuján
Lelked harmatán
Életed diófáján
lenyomatod lesz.
Mondd, teremtő nagyapám!
Megbújhatok most elmúlásod ráncán?
Kettétörtem pár erőt
osztódjék ha bír
e táj csak erdő-
kerülőnek nyújthat írt
Árnyak bújnak a fényben
és lökdösődnek
egymásba érve
míg eltűnnek a ködben
Így káromkodott kettőt
a vadász majd lőtt
egyet mielőtt
a saját kardjába dőlt
Ezért kettétörtem pár
erőt hobbiból
véletlen, tehát
megtervezetlen is volt
Talán tisztellek már annyira kedves Tinta
hogy ne töltsek beléd önös szót az akkornak
bár ez is csak olyan érzés mintha
fűrészpor pattanna az arcomba
úgy két és fél perc egy röntgen
de megannnyi várakozás
illatú idő-rög kell
hogy a bőröm alá láss
mikor szaglik az értelem
és gipszelőben zúg a flex
reped ahol nem lehet
a leletre váró kedv
mint ellenőr ki jegyet kér
ismétlem újra a magam
igazságát kenyérért
mert nincs is többé harag
a diákom otthon maradt
tíz éve nem én voltam ott
elvesző igealak
ki leszállt most már halott
Reggelem általában csak homályos köd kép
Magamat perlem a feles délelőttökért
Majd már délután rendezzem a határtalant
miből estére bérem és a semmim fakad
Éjjel az öblítés is egyre kisebb kaland
ha nem úgy feszül mint idő nyakán a kötél
Amikor felébred és nincs hova
tenni a szánalom szavakat
hogy halni kél a kedv ha ostoba
bikák szarván csinos préda vagy
Üvölts tengert Misi az Istenért
sós hullámtörésekkel az ár
apály körforgás némán mit sem ér
Kedvemért légy most konok a jóban
kend a cipőkrémed tarkókra
Vastagon, a légy beleragadjon!
Egyszer csak megtörténik
mikor nem számítasz rá
kúszik takaród alá
oly mohón, amilyen régin
Fészkelődik és szemlél
udvariasan nyakon csíp
a válladra dőlve sír
lenne egyedül az enyém
arcát arcomban lelné
Szívszakadásig fuldokol
szorít abból a korból
ahonnan te már épp mennél
Sajog belé a tüdő
mozdulattól rándul váll is
és íze sem úgy kábít
mint a mindenedet tűrő
Múltkor
Ma már újnak van divatja
magát vendégnek hívatja
sok tollászkodó mihaszna
mintsem szamarat itatna
Ezt tegyétek ki címlapra!
A kifordítottban, csak kifordulva lehetsz
Amikor más már aludna, te akkor nevetsz
S hogy e kacaj-tánc csak holmi privát aktus
Vagy ritmusa az összes gilisztának azt úgy
sem kötötték a bohócok orrára!