Voltam gyermek de felnőtté vágytam lenni. Vezettem műsort, igazgattam programot, vágtam, szerkesztettem, írtam és olvastam. Hangosan, nyelvfék nélkül. Képernyőn és frekvenciák hadán. Aztán lettem, aki kezdettől voltam. Hang, mivel jó szólni néha. Ki képeslapokat ír mindenféle alkalomra. De ha nincs, se kell indok. Formát bontok. Zajok és zöngék szűrik át a hétköznapokat, hogy a hét végének hívott pillanatokban csend születhessen. Mint esténként, amikor egy bátor böfögés is mennydörgése a társasházaknak. Csendem mégsem lett óhajtható némaság. De kacaj és korom. Hol fekete, ritkán fehér. Ha rám alvad az Ég, akkor áldott és szénsavas. Amikor magamtól hasadok, akkor vörös és száraz.
Masnival jobban szeretnétek?
Esetleg díszdobozba csomagoljam
kínosan került emberségem?
Sajnálom, de belülről rohadsz
Ezért kár lenne a papírért,
tintáért meg pláne,
írni igét amíg él
pár jól diszponált látens
idióta
Vedd inkább körbe magad
bevált bólogató barátokkal!
Ötlet de kérdés sincs;
értés hamva szédít
A felelősséget nem tanítják
ezért lerúghatod mi hám
és arcátlanul hitegethetsz
le sem buksz, szeretnek!
Aprón nüansznyi probléma
hogy idióta vagy
A lélegzéshez kell érteni.
Minden jó sziréna elhallgat.
Egyszer vagy nem itt.
Ház értelme az alap.
Csak születni küzdés.
Éveink gyújtatlan gyertyák.
Labdajáték jó fürgén.
Veszteségért nem kár.
Asszony elfogad.
Múlt nincs.
Múzsám amolyan.
Feltáratlan kincs.
Tő
és
mondat
vagy.
Stimmelő az ajtó
de zárat cserélt
egy holmi halandó
szóhoz sincs belépés
pedig mi tettünk
forradalom vetélte inger
háromból egy ügy
alázott szerdán mintsem
Torma tanácsolta szeretés
hunyászkodott volna kelést
keverőpult koszából mohón
volt valamikor jó
aztán éveink elárulták
kabátunk méretének borúját
azt azért bánom
hogy ennyit tudva
sem írhatunk akárhogy