Voltam gyermek de felnőtté vágytam lenni. Vezettem műsort, igazgattam programot, vágtam, szerkesztettem, írtam és olvastam. Hangosan, nyelvfék nélkül. Képernyőn és frekvenciák hadán. Aztán lettem, aki kezdettől voltam. Hang, mivel jó szólni néha. Ki képeslapokat ír mindenféle alkalomra. De ha nincs, se kell indok. Formát bontok. Zajok és zöngék szűrik át a hétköznapokat, hogy a hét végének hívott pillanatokban csend születhessen. Mint esténként, amikor egy bátor böfögés is mennydörgése a társasházaknak. Csendem mégsem lett óhajtható némaság. De kacaj és korom. Hol fekete, ritkán fehér. Ha rám alvad az Ég, akkor áldott és szénsavas. Amikor magamtól hasadok, akkor vörös és száraz.
Ha a füst nézhetne
száját tágra tátva
konzumul értene
szélgépet sem bánna
De sajnos ő oldékony
pára ráadásul büdös is
szülője pocsék volt
mégis engem üdvözít
Vagy bőrbe zárt véna
mit vágni nem illik
és öregapám lába
rajta már nem virít
Összefüggésnek hála
én mélyen leszarom
ki mit hol hányt ma
azon a bizonyos ugaron
Táplálom a füstöt
amiért folyton üttök
kedves szerény szegények
magam lettem a tét
no meg a remények